Szakmai és társadalmi életünk során mindannyian tapasztaltuk már, hogy egyes csoportok összeforrottak és működtek, míg más csoportok nem. Hogyan lehetséges az, hogy bizonyos csoportok különálló egyének társulásából képesek összetartóan működő egységgé válni? Van-e ebben a folyamatban valami törvényszerű, vagy csak a sors keze játszik közre?
A "jó" csoportok körül van egyfajta misztérium. Ha jó egy csoport, akkor tényként elkönyveljük és örülünk neki, de nem igazán gondolkodunk el azon, hogy miért lett ilyen. Egyszerűen megállapítjuk, hogy a csoportot alkotó egyének jól kiegészítik egymást.
Viszont ha egy "rossz" csoporttal találkozunk, vagy netán mi is a részei vagyunk, akkor már könnyebben találunk okokat, amelyeket fel tudunk sorakoztatni. Általában a gyenge irányítást, a csoportot alkotó személyek egyéni alkalmatlanságát, az idő hiányát és még sok minden mást szoktak okként megjelölni.
Úgy tűnik, hogy a csoportok sok tekintetben hasonlítanak az egyénekhez. Az egyének életük során különböző fejlődési szakaszokon mennek keresztül, és a csoportoknál sincs ez másképp.
A csoportoknál három fő fejlődési szakaszt figyelhetünk meg, amelyek megfelelnek egy egyén életének három fő szakaszával: gyermekkor, serdülőkor és felnőttkor. A csoportok esetében is végigkövethetjük ezt a három életszakaszt. Mind a három életszakaszt különböző szempontok szerint vizsgálhatjuk. Ezek a szempontok: a csoport viselkedése, a csoport feladatai, a személyek közötti témák, valamint a vezetéssel kapcsolatos témák.
Természetesen ahogyan a különböző egyének különbözőképpen élik meg a saját életszakaszaikat, úgy a különböző csoportok is egyedileg élik meg a saját szakaszaikat. Azonban minden csoport, amely működő és összetartó egységgé fejlődik, rendre végighalad ezeken a szakaszokon. Ezen szakaszok között vannak kellemesebb és kellemetlenebb időszakok, ahogyan az egyén életében is.
1. szakasz: gyermekkor (formálódás)
Függetlenül attól, hogy milyen események vagy történések hoznak létre egy csoportot, annak mindenképpen meg kell formálódnia, létre kell jönnie. Az 1. szakasz viselkedésmódját kezdetben az udvariasság és a felületesség jellemzi, mivel minden egyén a hasonlóságokat és a közös igényeket kutatja. Amíg a bemutatkozás zajlik, minden egyén azt vizsgálja, hogy saját ottlétének okai milyen összhangban vannak a többi tag kinyilvánított indokaival. Zavart és aggodalmat kelt, amikor kiderül, hogy a csoporttagok stílusa és szükségleteik különböznek. Az egyének célja ebben a szakaszban az, hogy kialakítsák az együttműködés biztonságos sablonjait.
Személyes szempontból minden egyénben eltérő intenzitással van jelen a csoporthoz tartozás érzése. A gyermekkorban felmerülő kérdések a következők: "Szeretnék én ide tartozni ezek közé az emberek közé? Befogadnak majd engem, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok? Mi lesz ennek az ára, és én hajlandó vagyok-e ezt megfizetni?".
A vezetéssel kapcsolatban az első szakaszban az irányítástól való függőség a jellemző. A csoporttagok tétovák, és azt figyelik, azt keresik, hogy milyen vezetést és útmutatást kell követniük a csoportban vagy az adott környezetben. Ez főleg akkor látszik nyilvánvalóan, ha valamilyen zavar, kétértelműség vagy aggodalom támad a csoporton belül. Ebben a szakaszban a csoport bármilyen irányelvbe vagy információba belekapaszkodik, és jobb híján irányításként fogadja el azt.
Ha a csoport úgy látja, hogy nincs közvetlen vezetés a csoportra nézve, akkor írott instrukciókra támaszkodnak, amennyiben elérhető ilyen. Ha ez sincs, akkor ezt önmagában egy olyan jelzésként értékelik, hogy mivel nincs közvetlen vezetés, ezért csak az lehet az elvárás velük szemben, hogy önállóan hozzanak döntéseket, és azért vállalják a felelősséget.
Ez az első szakasz lehet kellemes vagy kellemetlen élmény is a csoport életében. Ez nagyban függ attól, hogy a csoportot alkotó tagok milyen mértékben tolerálják egymás egyéni különbségeit, illetve milyen mértékű a hasonlóság a tagok stílusában és egyéni szükségleteiben, igényeiben.
2. szakasz: serdülőkor (formabontás)
Ha kialakul az elvárások mindenki által elfogadott szintje a csoportban, akkor a csoport továbbléphet a serdülőkor viharos szakaszába. Sajnos ezen a szakaszon is végig kell haladnia a csoportnak, noha ebben a szakaszban a csoport (és az egyén is) némileg nehezen kezelhető.
Ebben a szakaszban olyan dolgok kapnak hangsúlyt, mint a hatalom kérdése és a döntéshozatalé. A csoport jövőbeli működése szempontjából ezek igencsak fontos kérdések.
Míg az 1. szakaszban a hasonlóságokon van a hangsúly, addig a 2. szakaszban a különbözőségek kapnak nagyobb szerepet. A hasonlóságok egyeztetése után a csoporttagok szeretnék visszanyerni és elfogadtatni a többiekkel az egyéni különbözőségeiket is. Kezdenek azonosulni a csoportban betöltött feladataikkal, és kezdenek azokra érzelmileg is reagálni. A csoport ebben a szakaszban elkezd visszajelzéseket adni az irányítás számára, és ez gyakran az irányítás elleni támadást jelenti. Ennek célpontja lehet az a személy is, aki a csoport része, de onnan vezetőként kiemelkedett. A tagok amellett, hogy érzékelik az útmutatásokat, azért a jogukért küzdenek, hogy bizonyos kereteken belül saját magukat is irányíthassák.
Az első szakaszt jellemző "függőség a vezetéstől" elmúlni látszik, és ez abban nyilvánul meg, hogy a csoport szinte minden vezetésre irányuló törekvést elutasít és lázong ellene.
Miközben a csoport tagjai kitartóan próbálkoznak a csoporton belüli döntéshozatal elfogadható rendjének, illetve folyamatának kialakításával, maguktól jutnak majd el a 3. szakaszba. Az itt zajló tevékenységek és az itt megszerzett készségek a csoport előbbre jutása szempontjából nélkülözhetetlenek. Ha a csoport megpróbál elmenekülni ennek a szakasznak a kellemetlenségei elől, kudarcot fog vallani, és visszakerül az 1., illetve a 2. szakaszba, amíg a folyamat teljessé nem válik, s a hatalmi kérdések, így a döntéshozatali mechanizmus is, nem tisztázódnak. Minél világosabban látja a csoport, hogy mit teljesített ebben a szakaszban, annál gyorsabban fog kibontakozni és fejlődni a jövőben.
3. szakasz: felnőttkor (kiforrottság)
Az első két szakasz negatív élményeit a háta mögött hagyva a csoport végre valódi csoporttá válhat, nem csupán különálló egyének társulása többé. Itt a csoport összetartó egységgé válik, miközben a feladatának végrehajtása érdekében elkezdi megvitatni a szerepeket és folyamatokat. Az egyéni különbségek ellenére felfedezik és létrehozzák azokat a kapcsolatokat, amelyek a működéshez kellenek. A csoport lassan készen áll céljai megvalósítására, az együttműködésen alapuló közös munkára. Amikor a munka során elérnek néhány célt, akkor a tagok észreveszik és megbeszélik, hogy melyek voltak azok a tényezők, amelyek szerepet játszottak a cél elérésében, illetve melyek hátráltatták a sikert.
Ebben a szakaszban a csoporttagok között már a szeretet és a törődés is megnyilvánul, a kapcsolatok nem olyan felszínesek, mint korábban, és ez a munkakapcsolatokra is igaz. A vezetési kérdéseket az egymásra utaltság tudatában egymással együttműködve oldják meg. Ott irányítanak, ahol ez megfelelő és előírt, és ott követik az irányítót, ahol az eredményes és szükséges. Ahogy ez az összjáték végbemegy, kialakul a bizalom is.
Egy feladat teljesítésének élménye óriási összetartó erőt jelent, amelynek egyik oka az, hogy ilyenkor a csoportban nagyon magas az egyetértés foka. Létrejön a "csoportérzés". Ez jelenti egyrészt azt, hogy a tagok tudatában vannak a csoport erősségeinek és hibáinak is, másrészt ezeken keresztül a tagok érzékelik annak a csoportnak az egyedi jellegét, amelynek részei. Ekkor a csoport már önálló egyéniséggel rendelkezik.
A folyamat körforgása
A csoportok áthaladhatnak ezen a három szakaszon gyorsan, de lassan is. Leragadhatnak egy adott szakaszban, vagy végigmehetnek valamelyik szakaszon gyorsan, a többin pedig lassan. Ha azonban a csoport mindhárom életszakaszt bejárta, és a tagok elegendő időt tölthet még együtt ez után is, akkor a ciklus szakaszait újból körbe fogják járni. Ez további fejlődést jelent, amely nagyobb rálátást, még jobb teljesítményt és a kapcsolatok elmélyülését eredményezi.
Minden egyes jelentős feladat elvégzésekor (illetve, ennek híján) a csoportnak újra foglalkoznia kell az "odatartozás" kérdésével (Most mit jelent tagnak lenni?); az irányítással (Most kinek lesz befolyása? Hogyan él vele?); a személyes kötődéssel (Mennyire tudunk közeli, személyes viszonyba kerülni egymással? Mennyire bízunk meg egymásban?). Ha a csoport okult múltbéli tapasztalataiból, a soron következő ciklusok számottevően könnyebbek lesznek.
Mint bármely emberi fejlődési folyamatban, a csoport fejlődési ciklusaiban is megvannak a buktatók. A lehetséges csapdák figyelmen kívül hagyása nagyobb csalódottságot és aggodalmat válthat ki, mint ami az adott szakaszban indokolt lenne. Amennyiben a cikluson átvezető út során nem sikerült a megfelelő tudást vagy rálátást megszerezni, a csoport el fog csodálkozni: "Miért kell már megint ugyanazt végigkínlódni?". A csoportnak tehát figyelnie kell a folyamatra, s tanulnia kell belőle.
A csoportok akár egy megelőző szakaszba is visszaléphetnek a teljes ciklus befejezése előtt, több okból is:
- Változik a csoport összetétele (bővül vagy szűkül), s ez szükségessé teszi az 1. szakaszba való visszatérést.
- Változik a csoport megbízatása, visszatér az 1. szakaszba.
- Egy adott szakaszon belül szükséges lépések elmulasztása előbb-utóbb elkerülhetetlenné teszi a visszatérést az adott szakaszba.
A 4. szakasz: átalakulás
Amikor a csoport elérte a célját, vagy ha a csoport ideje lejár, a csoportnak szembe kell néznie az átalakulás feladatával. Az átalakulás két irányban történhet: lehet átdefiniálás, azaz új célok és/vagy új struktúra kialakítása, vagy lehet széthullás. A csoportnak döntenie kell a jövője felől, máskülönben frusztráció és céltalanság alakul ki. Azoknak a csoportoknak, amelyek már sikeresen túljutottak egy teljes cikluson, természetes törekvésük az, hogy valamilyen formában megpróbáljanak együtt maradni a jövőben. A közös tapasztalat - összes fájdalmával, örömével és értelmével - összeköti egymással a csoport tagjait.
Amikor azonban megváltozik a cél, vagy eljön az idő, a csoportnak fel kell oszlani. Elég gyakran előfordul, hogy a tagok megpróbálják valamilyen módon tartani a kapcsolatot a feloszlás után is, levélben vagy szervezett találkozókon, hogy az elválás fájdalmát elkerüljék. De ha nem sikerül elválni, felismerni azt, hogy a csoport élete, abban a formában, ahogy azt a tagok megtapasztalták, már véget ért, akkor ez csak az üresség érzését fogja táplálni a jövőben. Még ha meg is állapodnak a tagok abban, hogy tartják egymással a kapcsolatot, vagy ha néha egy-egy találkozót szerveznek is, az élmény már soha nem lesz ugyanaz, mert akkorra már minden egyes tag körül megváltoztak a körülmények. Ahogy az egyénnek szembe kell néznie azzal a megmásíthatatlan ténnyel, hogy az élet véges, a tagoknak is rá kell jönniük arra, hogy a csoport élete egyszer szintén véget kell, hogy érjen.
Ha egy jó csapat tagja vagy, akkor élvezd az együtt töltött időt! És amikor eljön az ideje, akkor szomorúság nélkül vegyél búcsút a többiektől.
Becsüld meg azt a megismételhetetlen élményt, amelyet egy egyedi csoport adhat, és vidd tovább a tapasztalataidat a következő csoportba, amelynek a tagja leszel.
